Tudj meg többet a TRE® módszerről!
Iratkozz fel és (ide ki kell találni, hogy hány részes, milyen tudást fog kapni) Garantáltan a kedvenc olvasmányod lesz!
A feliratkozással elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót.
Abban lenni ami van, mert ez az, ahogyan lennie kell
Amikor megengedjük spontán élni az igazán egyedit, kitölt az érzet, hogy ez egyben a legtermészetesebb is. Ahogyan az igazi erő és a nyugalom is együtt jár, úgy a szabadság a felelősséggel társul, és a ciklikusság az állandósággal fonódik össze.
Jelen praxisomban kizárólag már csak azokat a módszereket és tapasztalatokat használom, amiket valóban hasznosnak és minőséginek tartok.
Ez a szakmai szelekció 2005 óta zajlik folyamatosan.
Nagyot merítettem az elérhető technikákból és irányzatokból, végül rendkívül kevés maradt bent a rostán.
Talán filozófiai oldalról indultam, mikor 4 évesen a 7-es buszon a végtelenről kérdezgettem édesanyámat, és hogy azt el tudom képzelni, hogy valami mindig lesz, de azt nem, hogy mindig volt.
Később is a formák mögött húzódó minták és minőségek vonzották be az érdeklődésemet, tehát a psziché és a világunk működése, a valóság feltérképezése és kibontása hívott.
A velünk született alkotó, teremtő képesség öntudatlanul velem volt, bár mivel nem rendelkeztem „jó” kézügyességgel és messze álltam a klasszikus művészeti irányokhoz szükséges ábrázoló, másoló funkciótól, így eleinte teljesen egyedül törtem utat és fedeztem fel a szabad önkifejezés, az alkotásnak ezen varázsának világát.
akkor kezdett el igazán kidomborodni az életemben, amikor a köztudatban is egyre nagyobb igény jelent meg a testközpontú élmények után.
A TRE® folyamataimon során megkaptam mindazt, amiről sokszor nem is tudtam, hogy hiányzik. Ösztönösen döntöttem a kipróbálásában és aztán képződésében is.
Az érzelmi világunkra fókuszáló terápiák határait sokan elérték már, vagy nem is nyitottak az önismereti munkára. Ez a testalapú technika megállja a helyét utóbbi esetben is, előbbiben meg egy új dimenziót nyit, amire legtöbben erős szomjúsággal várnak.
” Minden workshop alatt és utána mély hálával csordult túl a lelkem, mert éreztem, hogy mit éltünk át együtt és ez mennyire fontos. Az együttlét; az egymás leföldeltségében való megfürdőzés; a biztonságérzet; az állati, természetes biológiai folyamataink észlelése, megengedése; önátadásban és közben mégis a jelenben maradva. „
Első alkalommal tartott dr. Máté Gábor egész napos eseményt Magyarországon A gyógyulás útjai címmel: beszélgetések, workshopok és előadások sorával segítette, hogy elinduljunk a testi-lelki egészség felé vezető úton. A workshopok közé meg lett hívva a TRE® Hungary, így közel 60 embernek tartottunk Sólyom Anna vezetésével egy TRE® foglalkozást a Budapest Kongresszusi Központban.
Nagy örömömre a 2023-as őszi szezont a “Szülők és pedagógusok műhelye”-ben én kezdhettem egy TRE® foglalkozással a Zenit Általános Iskolában. A foglalkozás résztvevőinek nagy része szülő is, így sok ismert feszültség- és stresszforrás sorsközösségként, ismerősként jelenhetett meg a csoportban. Mielőtt a gyerekekkel TRE®-zünk, mindig a felnőttel kell megismertetni a módszert, ezért is öröm látni, hogy jönnek és tesznek magukért a szülők, mert ezzel adják a legtöbbet a gyerekeknek is.
Mikor láttam, hogy lesz OH-Kártya konferencia, biztos voltam benne, hogy részt szeretnék venni. Így még nagyobb örömként ért a felkérés, hogy tartsak a konferencián komplex művészetterápiás workshopot, ahol bemutatom, hogyan használom a munkámban az asszociációs kártyákat.
Kisimult, felszabult, nyugalmas, de erővel teli arcok néztek vissza rám a végére.
A fantasztikus konferencia nem csak a lehetőséget teremtette meg, hanem megalapozta a természetes és nyitott hangulatot, így már “csak csinálni” kellett.
„Ez volt az egyetlen, Budapesten személyesen tartott alapozó kurzus 2023-ban.
A mindenki számára nyitott 12 órás műhely keretében a résztvevőknek lehetősége nyílt megismerni ezt a forradalmian új technikát, amely egy finom remegés segítségével aktiválja az izomfeszültségek és a mélyizmok stressz-tónusainak ellazulását.”
Iratkozz fel és (ide ki kell találni, hogy hány részes, milyen tudást fog kapni) Garantáltan a kedvenc olvasmányod lesz!
A feliratkozással elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót.
2023 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | ÁSZF| Impresszum | Süti szabályzat | Made with by dowebdesign
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Több infó: Adatvédelmi tájékoztató